Tisztelt Látogatónk!
Magam és településünk polgárai nevében nagy szeretettel köszöntöm Pusztaottlaka megújult honlapján!
Községünk kevesebb, mint 500 lelket számláló, nagy arányban román ajkúak lakta helység, Békés megye délkeleti részén fekszik. Fennállása óta számtalanszor bebizonyította – legyen bármennyire apró is- képes arra, hogy nagy dolgokat vigyen véghez.
Ahhoz, hogy jövőjét tudjuk építeni, ismerni kell a múltját is. Azt mondja a fáma, hogy élt egyszer egy parasztember, bizonyos Stefan Rosu, aki a 19. században vásárolt itt 40 házhelyet. Egyik születésnapja alkalmával földeket osztott családoknak, hogy abból tudjanak megélni. Azóta is a mezőgazdaság határozza meg a falu létét.
Rohanó világunkban, melyben családi kötelékeket, barátságokat homályosít el a megélhetésért folytatott küzdelem, az eddigieknél is fontosabb, sőt nélkülözhetetlen, az az összefogás, amelynek Pusztaottlaka fennmaradását köszönheti.
Az egymás mellett élő különböző nemzetiséggel és vallási háttérrel bíró lakosság képes volt arra, hogy szükség idején mindig egy emberként nézzen szembe az elé tornyosuló akadályokkal. Megtanultuk, hogy a közösség erő, mely felemel, olyan csoport, melyben az egyén egyediségét mások erősítik meg.
Így jutottunk el oda, hogy mára büszkék vagyunk értékeinkre, közös sikereinkre. Túllépve a lokális nyitottságon, szem előtt tartva közösségi integráló szerepünk lehetőségét úgy őrizzük meg a pusztaottlakai értékeket, hogy ma már programjainkon keresztül megyei, regionális, országos és nemzetközi szinten is elérjük az embereket.
Az elmúlt négy esztendőben a település felelős vezetői emberléptékűvé tették a falut, kialakították 21. századi arculatát. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy térségünk egyéni országgyűlési képviselője lettem. A tisztség kötelez arra, hogy a lehető legnagyobb alázattal szolgáljam földijeim és szűkebb pátriárkám bizalmát. Örömmel teszem, szívvel-lélekkel dolgozom Pusztaottlakáért.
Aki hozzánk látogat, és egy kis időt eltöltve megismeri az itt élő embereket, biztosan szívébe zárja ezt a csendes, mégis élettel teli kis falut, amely tisztelve hagyományait, nyitott a modern világ befogadására. Ennek példája Pusztaottlaka honlapja is, melyen kellemes időtöltést kívánok.
Simonka György
polgármester
